Szórakozás

Megásatta a saját sírját a barátnőjével

A részeges férfi később mellkason szúrta a nő egy barátját egy konyhakéssel.

Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 28 éves soltvadkerti férfi ellen, aki tavaly tavasszal féltékenységében kis híján megölte a volt élettársa egyik férfiismerősét. A részeges ember korábban a nőt is terrorizálta. A vádirat szerint egy évvel korábban lábon szúrta, majd arra kényszerítette, hogy ássa meg a saját sírját.

Az ügyészség közleménye szerint a pár hat évig élt együtt. Kapcsolatukból két gyerek is született. 2013-ban azonban az egyre agresszívabbá váló férfi részeges életmódja miatt az asszony otthagyta őt. A férfi ebbe nem tudott beletörődni. Hónapokon keresztül zaklatta exét, hogy a gyerekekkel együtt költözzön vissza hozzá.

Húsvét hétfőn is megjelent az asszony lakásán, ahol is épp a nő egyik ismerőse – a férfi egyik volt munkatárasa – vendégeskedett. Féltékenykedni kezdett, majd bejelentette, hogy az este visszatér hozzájuk. Ezután inni ment, majd este tíz óra körül, részegen újra elment az asszonyhoz. A betegen, ágyban fekvő nő félt egyedül maradni otthon, ezért megkérte a barátját, hogy maradjon ott vele, így az ittas férfi még őt is ott találta. Kihívta az utcára, majd egy konyhakéssel megszúrta.

A sértett reflexszerűen maga elé kapta a bal karját, így a kés a felkart átszúrva hatolt be a férfi mellkasába. A vádlott ezután még a hátráló sértett felé egy-két kaszáló mozdulatot tett a késsel, miközben öléssel fenyegetőzött, de ezek nem érték el a sértett testét. A sértett ezek után futva menekült a helyszínről, a vádlott a késsel a kezében egészen a város központjáig üldözte. A bántalmazás miatt a sértett közvetlenül életveszélyes, szúrt sérülést szenvedett, ami műtéti beavatkozás hiányában a halálához vezetett volna – olvasható a vádhatóság közleményében.

A férfi ellen eljárás indult. Ekkor derült ki, hogy korábban (még amikor együtt élt a barátnőjével), egy alkalommal többször megrúgta az asszonyt, majd egy késsel lábszáron szúrta. Ezután arra kényszerítette, hogy a kutyaól mellett ássa meg a saját sírját. A nő engedelmeskedett. Az erőszakot két, arra sétáló ismerős akadályozta meg.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt a főügyészség emberölés bűntettének kísérletén kívül kényszerítés bűntettével is vádolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik