Szórakozás

Mankóval verte a kábítószerért

Nem fizette ki a a kábítószert, ezért sajátos módon próbálta azt behajtani egy férfi Szegeden.

Két fiatal között már régóta folyt az elszámolási vita – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az egyik fiú tavaly novembertől folyamatosan ellátta herbálos cigarettával a másikat, aminek ellenértékét sosem kapta meg. Először nem is kérte, később viszont már követelte. Társa nem akart fizetni, ezért többször azzal fenyegette, hogy úgy megveri, hogy a hullaszállítók viszik el. Egy alkalommal a mankójával bántalmazta.

A feljelentés követően a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói elfogták a 21 éves fiatalembert, akit önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. Részletes beismerő vallomást tett. Az elvégzett teszt a vizeletében THC jelenlétét mutatta ki, így vele szemben kábítószer birtoklása vétsége miatt is eljárás indult.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A feljelentő ellen szintén eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik