Szórakozás

Eljárás indult VV Dya ellen

A Való Világ 5 egykori játékosa közmunkára vagy pénzbírságra számíthat, miután szomszédjai többször is feljelentették.

VV Dyának tegnap a budapesti Kormányhivatalban volt jelenése, annak ellenére, hogy a valóságshow hős nem tudta mivel vádolják. Szomszédjai korábban már többször is feljelentették elsősorban a hangos zenehallgatás miatt, de Dya úgy gondolja, hogy egyszerűen személyes ellenségeskedésről van szó.

“Határozottan emlékszem, amikor egy szombat este otthon ültünk az egyik barátommal, és zenét hallgattunk hirtelen kopogtak a rendőrök. Természetesen a szomszédok hívták ki őket, mert állítólag hangos volt a zene. Amikor elmentek, én is jobbnak láttam távozni otthonról, úgyhogy levittük a kiskutyámat sétálni. Már késő este volt, amikor egyszer a parkban arra lettem figyelmes, hogy egy rendőr felénk tart a zseblámpájával, és amikor megtalált, azt mondta: újabb bejelentés érkezett. Továbbra is hangos volt a zene” – mesélte a tévés szakemberrel is összegabalyodó lány a Blikknek.

Dya a további nevetséges vádakat már nem tűri, ezért úgy döntött, hogy pert indít rosszakarói ellen, rágalmazásért. “A feljelentésből megtudtam azt is, hogy a zavaró zenehallgatás mellett állítólag a szemetet is túlságosan hangosan dobom le. Erre már valóban nem tudok mit mondani. Majd a hatóságok eldöntik. Képtelen dolgokat állítottak rólam. Többek között azt, hogy a lakásban állandóan magassarkúban kopogok, és a kutyámmal sem törődöm.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik