Szórakozás

Sportolással küzdhetünk az aranyér ellen

Sokszor már az is segít rendezni aranyeres panaszainkat, ha rendszeressé válik a székletürítés, ez pedig a megfelelő táplálkozás mellett mozgás segítségével érhető el.

Ha csak általában szeretnénk tenni a keringésért, a megelőzés jegyében, elég néhány végtelenül egyszerű, a szívet is megdolgoztató mozdulatsort végeznünk hetente többször: elég, ha az autót kerékpárra cseréljük, illetve, ha sétálni indulunk, néha szándékosan szaporábbra vesszük lépteinket – írja a Házipatika.com.

Ha otthon tornázunk, mozdulatsoraink mindig legyenek komplexek, az egész testre kiterjedőek, és legalább 30 percig mozogjunk! Egy-egy alkalommal variáljuk a légzőgyakorlatokat helyben járással, nyújtózásokkal, lábujjhegyen járással. Az ágyon fekve, ha a lábakat talpra húzzuk, lábcserével”biciklizzünk” és körözzünk, illetve ollózzunk a levegőben (mindegyiket 10-20-szor ismételve, mindkét lábbal, felváltva, a másikat addig talpra húzva dolgozunk).

Az aranyér kialakulásáért felelőssé tehető a mozgásszegény életmód. Ha ülőmunkát végzünk, tanácsos óránként felkelnünk, sétálnunk, levegőznünk, változtatni a testhelyzetünkön, esetleg egy kicsit tornázni az asztal mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik