Szórakozás

60 éves a szegedi születésű Mocsai Lajos

Hatvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Mocsai Lajost, a férfi válogatott szövetségi kapitányát, a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatóját.

Vetési Iván MKSZ-elnök és Bódi Dezső főtitkár Mocsai otthonában, Felsőmocsoládon, a kihelyezett elnökségi ülésén adták át a az ajándékokat az ünnepeltnek.

A 2002-ben az európai szövetség (EHF) által életműdíjjal kitüntetett szakembert egy 60-as számú válogatott mezzel, valamint egy, Mocsai Lajos 1985 óta lejátszott valamennyi, szövetségi kapitányként megvívott mérkőzésének jegyzékével lepték meg.

Mocsai Lajos

Amint az MKSZ megemlékezik róla: a szegedi születésű Mocsai Lajos a magyar kézilabdázás történetének legeredményesebb edzője, játékosként hat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. 1982-ben, 28 évesen edzőként BEK-et nyert a Vasas női csapatával, majd a Bp. Honvéd edzőjeként és 1985-89 között a férfiválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott.

Vezetésével a férfi nemzeti együttes megszerezte eddigi egyetlen vb-érmét, a csapat 1986-ban világbajnoki ezüstérmes, két évvel később olimpiai 4. helyezet lett.

1989-98 között tíz eredményes esztendőt töltött a világ legerősebb férfi bajnokságában, a német Bundesligában, a Lemgo csapatával KEK-et, a Nettelstedttel két alkalommal City Kupát nyert. 1998 és 2004 között vezetésével a magyar női válogatott a világ egyik legeredményesebb csapata volt, 1998-ban Eb-bronzérmet, 2000-ben olimpiai ezüstérmet és Európa-bajnokságot nyert, az együttes 2003-ban világbajnoki döntőt játszott. Mocsai Lajos 2005-ben

Gummersbachban, majd 2007-ig két szezonon keresztül újra a Vasas női csapatánál edzősködött. 2007 és 2012 között az MKB Veszprém trénereként dolgozva 2008-ban KEK-et nyert.

2010-ben a magyar férfiválogatott szakvezetője lett, legnagyobb eredménye a londoni olimpián elért negyedik helyezés – negyedik alkalommal vezette szövetségi kapitányként a magyar válogatottat ötkarikás játékokon.

Csapataival a magyar bajnokságot hétszer, a Magyar Kupát hat alkalommal nyerte meg. Európai mesteredző, magyar mesteredző, 2002-ben edzői életmű-díjat kapott az Európai Kézilabda Szövetségtől. 2012 óta a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik