Szórakozás

Előzetesben a rendőrgázoló

A férfi szándékosan elsodort egy intézkedő rendőrt hétfő délután az M5-ös autópályán. Ellene hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult eljárás.

Csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon az előzetes letartóztatás elrendelése után a vádlott kirendelt védőjét képviselő Bene Zoltán Ügyvédi Iroda ügyvédje, Kovács Kamilla az MTI-nek elmondta: védence tagadja bűncselekmény elkövetését. Álláspontja szerint a bűncselekmény nem történt meg, és az egész szituáció nem úgy zajlott le, ahogy a gyanúsításban szerepel. A védő a döntés után fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős, de a férfi fogva tartása addig is fennáll.

Az ügyészség szökés és elrejtőzés veszélye miatt kérte a kényszerintézkedés elrendelését a görög állampolgár ellen – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Az autós hétfő este a röszkei határátkelő felől Budapest irányába tartott az M5-ös autópályán, amikor a rendőr járőrök közúti ellenőrzés miatt megállították. A leállósávban megálló sofőr felhúzta a kocsi ablakát, és lezárta az ajtókat. A járőr segítséget kért, és a határrendészekkel közösen próbáltak intézkedni. A görög férfi beindította gépkocsiját, elindult a leállósávból a belső forgalmi sáv felé, és eközben az autója bal oldalánál álló határrendészt járművével fellökte. A járőrt, aki megpróbálta megakadályozni, hogy elhajtson, néhány méteren keresztül magával vonszolta. Végül a rendőr a belső szalagkorlát alá esett.

A rendőrök a menekülő sofőrt két kilométeres üldözés után akkor tudták megállítani, amikor járművével először egy rendőrautónak, majd a belső szalagkorlátnak ütközött. Az intézkedő járőr és a gyanúsított is megsérült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik