Szórakozás

Évadnyitó polgárőrgyűlés Szegeden

A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége február 3-án, a megyeházán tartotta meg az év első elnökségi ülését.

Tóth Zoltánné gazdasági alelnök ismertette a 2013. évi végrehajtott költségvetést, ezután pedig a 2014. évre vonatkozó költségvetési tervet is vázolta. Vas Tibor szakmai alelnök felvetette, hogy a tisztségviselőknek a megye biztosítson mobil internetet. Az elnökség tagjai elfogadták a tájékoztatót és a költségvetési tervet is.

A továbbiakban a választásokkal és polgárőr-továbbképzéssel kapcsolatos polgárőrfeladatokról beszéltek. Pőcze Levente elnökhelyettes értékelte a 100 x 100 bűnmegelőzési program végrehajtását. Úgy fogalmazott: „A megyében a program végrehajtása a sikeres feladatok közé tartozik.” – olvasható a csmpolgaror-hu-n.

Batiz István elnök azt is elmondta, hogy az Országos Polgárőr Nap 2014. június 28-án Békés Dán-foki üdülő központban lesz, míg a megyei polgárőrnap Tiszaszigeten kerül megrendezésre 2014. augusztus 16-án.

Fotó:csmpolgaror-hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik