Szórakozás

Túl lassan ment a rendőrgázoló ámokfutó

Lépésben ment az M5-ös belső sávjában a görög sofőr, aki tegnap elütötte az igazoltató járőrt, majd üldözés közben egy rendőrautót is összetört.

Mint arról a Szeged24 is beszámolt, egy autós a röszkei határátkelő felől Budapest felé tartott az M5-ös autópályán, amikor a 172-es kilométerénél egy járőr közúti ellenőrzés miatt megállította.

A Délmagyarország szerint a görög sofőr 30-cal ment a belső sávban. A KRESZ szerint nem szabad autópályán indokolatlanul olyan lassan haladni, hogy az a forgalmat akadályozza, ezért állította meg őt a rendőr. A leállósávban megálló sofőr azonban felhúzta a kocsi ablakát, az ajtókat pedig lezárta. A rendőr segítséget kért, és a határőrökkel közösen próbáltak intézkedni.

A görög férfi azonban beindította kocsiját, elindult a belső sáv felé, eközben az autója bal oldalánál álló határőrt fellökte. A járőrt, aki megpróbálta megakadályozni, hogy elhajtson, néhány méteren keresztül magával vonszolta. Végül a rendőr a belső szalagkorlát alá csúszott.

Autós üldözés

A rendőrök a menekülő sofőrt két kilométeres üldözés után akkor tudták megállítani, amikor az autójával először egy rendőrautónak, majd a belső szalagkorlátnak ütközött, ez miatt az utat a helyszínelés idejére lezárták. Mára már teljesen használható volt mind a két sáv.

A rendőrjárőr és a gázoló is könnyebb sérüléseket szenvedett. A Szegedi Nyomozó Ügyészség kihallgatja a görög férfit és a tanúkat. A sofőrtt az ügyészség még a héten a Szegedi Járásbíróság elé állítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik