Szórakozás

Pózolj Gyurcsánnyal

A színészekkel, énekesekkel, modellekkel és sportolókkal fényképezkedő fiatalokat már megszokhatták az emberek. Na és mi a helyzet a politikusokkal?

A 444.hu nevű portál Nemzeti Szelfibajnokságot hírdett, ahova szegediek is küldtek már fotókat. Az egyik srác, nem is akármilyet. Medvegy Gábor nem cuki állatos vagy feszítős képpel nevezett, hanem olyannal, ahol Gyurcsány Ferenccel pózol. A fiataloknak úgy látszik ez tetszik, hiszen Gábor ezzel a fotóval a 3. helyen áll a versenyben.

Fotó: 444.hu

“Először azt gondoltam, vicces lenne egy közös képet készíteni Gyurcsány Ferenccel. Azután továbbszőttem a fejemben a gondolatot, hogy legyen szelfi, mert most az a menő” – nyilatkozta Gábor a délmagyar.hu-nak.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke saját szakácskönyvét promótálta a minap a városban. A szegedi fiatal ezt kihasználva készítette a képet. Eőször csak egy jó poénnak indult, aztán nevezte a Szelfbajnokságon, ám nem hitte, hogy ilyen fogadtatása lesz a “műnek”.

Ha az első hely nem is lesz az övé, a győzelmet már félig elkönyvelheti magának, hiszen képével megihlette a mémkészítőket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik