Szórakozás

Patkányméreg végzett a fehérvári aranysakállal

aranysakal(960x640).jpg (aranysakál, )
aranysakal(960x640).jpg (aranysakál, )

Befogták, de másnapra elpusztult.

Néhány éve kering a portyázó aranysakál híre a városban. Volt,hogy Feketehegyen látták, a napokban pedig Öreghegyen okozott riadalmat. A szakértők kizártnak tartották,hogy környékünkön aranysakál éljen.

Igazak voltak a pletykák

Szerdán az ASKA Alapítvány gyepmestere fogta be az állatot, majd karanténba helyezte. A Bors értesülése szerint azonban csütörtök reggelre elpusztult, valószínűleg patkányméreg végzett vele.

MTI fotó

Terjeszkedik

Feltehetően a Balkánról, ottani „túlszaporodása” miatt húzódott Magyarországra életteret keresni, s jutott el onnan a Bükkbe, a Zemplénbe is. Az aranysakál rókára hasonlító, ám annál nagyobb testű ragadozó.

Körülbelül 2000-3000 egyed élhet Magyarországon. A szakemberek szerint remek rejtőzködő, ravaszabb, mint a róka, és jóval ügyesebb vadász is. Főképp kisemlősökkel táplálkozik, a Wikipédia szerint magyarországi körülmények között rágcsálóspecialistának mondható, de nem veti meg az őz, szarvas vagy vaddisznó tetemeket sem.

Ma Magyarországon az aranysakál a csúcsragadozó. Az ember kivételével nincs ellensége, s úgy tűnik, ma már véglegesen visszaköltözött az erdőségeinkbe. A Bükki Nemzeti Park szakemberei szerint az aranysakál – borzongató neve ellenére – az emberre semmiféle veszélyt nem jelent – írja az Északonline.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik