Szórakozás

Édesapja veséjével élhet tovább

Szandi, egy öt éves zsombói lány, apukája veséjét kaphatja meg nemsokára, de előtte vár még rá egy másik megterhelő műtét is.

A kislány hólyagját az oldalára helyezik ki pár hé múlva Pécsett, majd csak azután kaphatja meg a családfő veséjét. Szandi mozgásában korlátozott, csak négykézláb vagy térden állva tud közlekedni, mert izmai térdben kötöttek. Így született, és szülei kezdtek is ebbe beletörődni a helyzetbe, ám akkor kiderült, hogy lányuk súlyos vesebeteg is.

Hányással és hasmenéssel vittem annak idején a szegedi gyermekkórházba, ahol kiderült a betegsége. Mostanra már transzplantációra vár, mivel 40-60 százalékban működnek csak a veséi – – mesélte a délmagyar.hu-nak az édesanya, Mezei Zoltánné Mónika.

Évekig zacskó lesz a testén

Az öt éves lány vesebaja a gerincrendellenessége miatt alakulhatott ki. A hólyagja okozta a problémát. Ez az új vesét is hamar tönkretenné, így tehát először azt kell megműteni. Mivel ilyen műtétet az országban egyedül Pécsett végeznek, februárban oda viszik a kislányt. Ott majd az oldalára helyezik ki a hólyagját, évekig zacskót kell viselnie majd a testén. Hogy ne romoljon tovább az állapota minél hamarabb el kell végezni ezt a műtétet, mert csak a beavatkozás után kaphat új vesét. Több mint valószínű, hogy az apukája lesz a donor.

Szandi teljes életet él, oviba is jár

A kislány nem sok mindent érzékel a problémájából. Óvodába jár, Zsombón válallták el, hogy vigyáznak a lányra és egy szakember is tornáztatja. Ezt leszámítva minden mást ugyanúgy csinál, mint a többi gyerek. A műtétsorozat után egy időre kereső nélkül marad a család, pedig már így is komoly anyagi gondokkal küzdenek. A család Csolyospáloson lakik, onnan horják át Szandit az oviba és mivel háromóránként katéterezni kell – hogy veséje ne táguljon tovább – ezért anyja nem is tud munkát vállalni. Az óvodába is bebuszozik napközben, hogy a katéterezést megcsinálja.

Rettentő megterhelő anyagilag

A falu korábban már szervezett gyűjtést a családnak, mert nagy költséggel jár a kislány autóztatása a zsombói óvodába, ahol mozgássérültként is vállalták felügyeletét, illetve Mórahalomra, ahol gyógytornáztatják. Most, hogy hosszabb ideig Pécsett kell majd lenniük, a család el sem tudja képzelni, hogyan fogják megoldani, hogy ott is meg legyen minden, ami kell, de az otthon maradtaknak is legyen mindig mit enni. A veseműtét után pedig a lány apukája is kiesik a munkából egy időre, mert kiveszik az egyik veséjét.

A családról bővebben a délmagyar.hu-n olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik