Szórakozás

Egy ujjal írta könyvét Zoltán, óriási siker lett

Kevés ennél szívszorítóbb történet létezik.

A mai negyveneseknek ismerős lehet Zemlényi-Kovács Zoltán (ZZ) története. 1987-ben ugyanis mindenkit lenyűgözött a naplója, amiből több mint 20 év alatt 100 ezer példány fogyott.

Zoli szépreményű sportoló és zenész volt, de az egész élete megváltozott, amikor a zebrán elgázolta egy autó. 30 napig kómában volt, csoda, hogy egyáltalán túlélte a balesetet. Hosszú és keserves volt a felépülése, nem tudott beszélni és mozogni. Körülbelül egy évig nem tudott kommunikálni,a tudata azonban ép maradt. Ekkor jött rá, hogy csak magára számíthat. Elhatározta, hogy nem adja fel, sőt egy ujjal gépelni kezdte az életét. Felépülésének regénye azonnal országos szenzáció lett. Szerepelt a Friderikusz showban és akkora sztár lett, hogy Juszt László elintézte, hogy, hogy találkozhasson a KISS frontemberével Gene Simmons-szal.
És hogy ez miért érdekes 2013-ban? Hoppárézimi című könyv még mindig sikeres és nemrég újra kiadták. Zoltánnal pedig szinte naponta találkozhatnak a pestiek, mivel a férfi Deák téri metrókijáratnál árulja a könyveit.

“Az újrakiadás gondolata először tavaly merült föl bennem, amikor 8 év visszavonultság után megjelent ötödik könyvem, a Tenzi naplója. Nagy siker lett, ám szerintem elsősorban azért, mert az emberek a 25 évvel korábban megjelent Hoppárézimire emlékeztek” mondja Zemlényi-Kovács Zoltán.

“Nem akarom sajnáltatni magam, a múlton nem lehet változtatni, de szeretném ha látnák az emberek, hogy mindig van kiút, akkor is, ha azt gondoljuk, hogy nincs tovább. Mindig fel lehet állni a padlóról. A könyveimet elsősorban egyébként nem a nosztalgiázó felnőtteknek szántam, hanem a mostani fiataloknak. Szerintem ők ma ugyanazt az érzészuhatagot élnék át, mint a nyolcvanas évek végének ifjai” – tette hozzá Zoltán, akiből egyszerűen árad a szeretet és karácsonykor talán ez a legfontosabb üzenet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik