Szórakozás

Gáspár Zsolti megtalálta a roma Titanic helyszínét

Győzike testvére a Balatonnál járt, ha már ott volt, szeretett volna a vízből is inni és homokot gyűjtött a sapkájában.

Gáspár Zsoltiról már többször megemlékeztünk a Hír24-en, még Polgár Peti is írt róla egy dalt, miután kiderül, hogy Győzike testvére szeretné megrendezni a Titanic roma verzióját.

A tegnapi Édes életben pedig azt láttuk, hogy a testvérpár a Balatonnál járt, ami Zsoltit különösen megihlette:

„Győző! Tudod mi jutott eszembe? A Titanicot látom!” – mondta Zsolti, majd a köveken keresztül próbált közelebb menni a vízhez.

„Be ne menjél more megfúúsz” – kiáltott fel Győzike, de Zsolti nem ijedt meg, sőt nagyon is jól érezte magát.

„Még a víz is jobb, mint ami nálunk jön a csapból. Ez iható? Hozzál egy poharat iszok belőle” – mondta.

Zsolti nem csak a tó vizét imádta, de egyből odaképzelte a Titanicot, rajta pedig egy szép cigánylányt, aki kitárt kézzel élvezi, ahogy ringatja a hajó. Sőt, Zsolti emlékként egy kis homokot is vitt haza a sapkájában, amit majd a gyerekeinek szeretne adni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik