Szórakozás

Harry herceg elindult a Déli-sarkra

Harry-herceg(960x640)(1).jpg (harry herceg, )
Harry-herceg(960x640)(1).jpg (harry herceg, )

Vasárnap délután végre elindulhatott a Déli-sarkra Harry herceg és veterán katonákból álló csapata - közölte a Walking With The Wounded veterán szervezet, amelynek javára az expedíció résztvevői adományokat gyűjtenek.

A hercegnek, II. Erzsébet királynő unokájának és társainak 15 nap alatt mintegy 280 kilométert kell megtenniük, az első napra egy 12 kilométeres szakaszt terveztek. A résztvevők három, 7-7 tagú csapatot alkotnak és versenyeznek egymással. A brit csapatban kapott helyet Harry herceg, rajtuk kívül egy amerikai, valamint egy ausztrál-kanadai csoport vesz részt az expedícióban.

Harry herceg és veterán katonákból álló csapata pár napja még a 70. szélességi körnél lévő állomáson várta a hóvihar elvonulását, hogy megkezdje akklimatizálódási menetét a Déli-sark felé. Az eredeti tervek szerint szombaton indult volna a 87. szélességi körről a tulajdonképpeni expedíció a Föld legdélebbi pontjára, a csapat azonban csak vasárnap délután kelhetett útra, így a korábban 335 kilométeresre tervezett utat majdnem 60 kilométerrel lerövidítették.

A természet már eddig is lassította az expedíciót: a csapatnak már korábban el kellett térnie az eredeti tervektől, mivel a hóvihar miatt Fokvárosból is csak később tudott elindulni repülőgépük.

A herceg mellett háborúban megsérült brit, amerikai, kanadai és ausztrál katonák vesznek részt az expedícióban. Néhányuk végtag-amputáción is átesett, mégis vállalkoztak a Déli-sark meghódítására, hogy adományokat gyűjtsenek a Walking With The Wounded veterán szervezet javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik