Szórakozás

Betonkeverővel hamisították a mosószert

Volt békéscsabai autószalonban csaptak le a bűnözőkre a NAV emberei.

Néhány hete Budapesten, a napokban pedig a Dél-Alföldön számoltak fel a NAV pénzügyi nyomozói egy-egy mosószer-hamisító üzemet. A két ügyben összesen 4,5 tonna hamis mosóport, több mint 32 000 liter folyékony mosószert, másfélezer doboz hamis vízlágyítót, több ezer kilogramm alapanyagot, és a gyártáshoz használt eszközöket, csomagolóanyagokat foglaltak le – tudta meg a Szeged24 Barnáné Horváth Melinda sajtóreferenstől.

Elsőként Budapesten a X. kerületben bukkantak a NAV járőrei egy hamis mosószerekkel teli raktárra, ahol éppen töltötték és csomagolták is a hamis árut. Ezután további négy fővárosi helyszínen tartottak házkutatást, és a tetten ért öt férfit, valamint társukat gyanúsítottként hallgatták ki.


fotó: NAV

 

Nem éri meg bóvlit venni!

A hamis mosószer nem csak, hogy nem tisztít, a ruhát is tönkre teheti, sőt az egésségünkre is káros lehet.
Csak ismert márkaboltokban, drogériákban vásároljuk meg a tisztítószereinket – figyelmeztetnek a szakemberek.

Nem sokkal később Dél-Alföldön a pénzügyi nyomozók egy volt békéscsabai autószalonban értek tetten mosószer-hamisítókat, akik éppen egy teherautóról rakodták le a frissen érkezett alapanyagokat. Az épületben „nagyüzemben” folyt a munka.

 

Az egyik helyiségben egyszerű mosószódát töltöttek ismert márkájú vízlágyítóként felcímkézett dobozokba. A másik helyiségben pedig betonkeverővel vegyítettek konyhasót egy olcsóbb kategóriájú mosóporral, majd a keveréket ismert mosószermárkaként felcímkézett kartondobozokba és vödrökbe öntötték. A hamisított árut raklapokra pakolták, zsugorfóliázták és piacon értékesítették.


fotó: NAV

Ráadásként az egyik gyanúsított autójában a pótkeréknél elrejtve 10 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát is találtak, majd az épületben még további 795 doboz magyar adójegy nélküli és 818 doboz ukrán adójegyes cigarettát, továbbá 14,1 kg vágott dohányt foglaltak le a NAV emberei.

A tetten ért négy férfit a védjegyoltalom alá eső termékek utánzása miatt iparjogvédelmi jogok megsértése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, de további bűncselekmények miatti felelősségre vonásuk is várható.

Az utóbbi időben a bűnözésnek jól jövedelmező ága a mosószer-hamisítás. A NAV az elmúlt évben a Piszkos 12 fedőnevű akcióban 500 tonna ruha mosásához elegendő hamisított mosószert és öblítőt foglalt le a békéscsabai piacon. Nem sokkal korábban pedig négyezer flakon márkajelzés nélküli folyékony mosószert találtak Rajkánál.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik