Szórakozás

Francia tehetségkutatóban ünnepelték a magyar táncosokat

Francia tehetségkutatóban lépett fel a Freelusion, a táncoscsapat egészen a középdöntőig jutott.

“Az hiszem, elértük amit akartunk. Népszerű a csapat és egyre többen ismernek minket, illetve magát a technológiát, amit mi vezettünk be a táncművészet világába” – magyarázta lapunknak Papp Timi a Freelusion egyik alapítója. Franciaország legnépszerűbb tehetségkutatójában ezen a héten mutatták a magyar táncos csapatot, akik bár nem jutottak be a döntőbe egyáltalán nem sajnálkoznak, ugyanis a franciák is felfigyeltek rájuk.

“A műsor után a zsűritagok közül ketten is azt mondták,hogy szeretnének együtt dolgozni a csapattal. Persze ezt nem vesszük biztosra, majd csak egy esetleges szerződéskötés után, de nagyon jól esik, hogy ezzel is elismerik a munkánkat” – magyarázta Timi, aki felkérte VV Gigit is, hogy csatlakozzon a formációhoz.

“Szerettem volna, ha ezúttal magas, gyönyörű, barna lányok mutatják meg, hogy mit tudnak. Gigi pedig nagyon ügyes volt, remélem dolgozunk még együtt. Ugyanakkor nem tervezzük, hogy a közeljövőben más tehetségkutató műsorban is induljunk, ez az év szólt erről. Az angol Britain’s Got Talent és a francia Incroyable Talent épp elég volt, nagyon sokat tanultunk és ennek köszönhetően fejlődtünk” – tette hozzá Timi. A csapat hamarosan a világ számos pontján lép fel és visszavárják őket Indiába is.

A szabadúszó táncosokból álló több mint 20 fős csapat egyébként még négy évvel ezelőtt alakult, ők voltak, akik elsőként alkalmaztak 3D térvetítéses videomapping technológiát interaktív tánccal kombinálva. De igazából ezt nem is megérteni, hanem látni kell:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik