Szórakozás

Leszúrta a fiát, tizenhárom év börtönt kapott

Szegedi-Itelotabla(2)(960x640)(5).jpg (Szegedi Ítélőtábla)
Szegedi-Itelotabla(2)(960x640)(5).jpg (Szegedi Ítélőtábla)

Jogerősen tizenhárom év börtönbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy orosházi férfit, aki 2012 nyarán ittasan leszúrta nevelt fiát, majd elásta a holttestet.

A korábban már többször büntetett, jelenleg hatvanesztendős Koren Lászlót emberölésben mondta ki bűnösnek a táblabíróság.

A vádlott 1992-től élettársi kapcsolatban élt a későbbi sértett édesanyjával, s együtt nevelték az asszony korábbi házasságából született fiát. Egy orosházi ingatlanban laktak, melyet a nő 1997-ben a fiára íratott, úgy, hogy a haszonélvezeti jogot megtartotta. A fiú 2008-ban elköltözött Komáromba. Később az asszony súlyos beteg lett, ápolásáról a vádlott gondoskodott az asszony 2012 nyarán bekövetkezett haláláig.

Az asszony temetése után a fiú elhatározta, hogy a ház haszonélvezeti jogát a vádlottra ruházza. A későbbi sértettet a vádlott társaságában július 31-én hallgatták meg édesanyja hagyatéki ügyében. Ezt követően a két férfi különböző szórakozóhelyeken nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, mindketten – a sértett erősen – leittasodtak. A fiú ekkor szóba hozta, hogy évekkel korábban a vádlott őt és édesanyját is bántalmazta. Amikor hazamentek, veszekedni kezdtek, majd dulakodtak, végül a vádlott kétszer megszúrta a sértettet, aki elvérzett. A vádlott lefeküdt aludni, és csak másnap fedezte fel a holttestet, amit ekkor elásott. A sértett maradványait csak hetekkel később találták meg. A vádlott részben a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik