Szórakozás

Előzetesben a rendőrökre késsel támadó férfi

Kezdeményezte az ügyészség annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint hétfőn késsel támadt az őt előállítani szándékozó rendőrökre.

Mint a Szeged24 hétfőn megírta, a gyanusítottat egy korábbi ügyében, önbíráskodás miatt kereste a rendőrség. A járőrök elő akarták állítani, amikor a férfi ellenszegült az intézkedésnek, és késsel támadt a rendőrökre. A járőrök leadtak egy figyelmeztető lövést, majd erősítést hívtak, és végül sikerült előállítani a gyanúsítottat – mondta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője

Szanka Ferenc elmondta, a férfi keddi kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítja a férfit.

A bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A vádhatóság vizsgálja, hogy a férfi tettével súlyosabb bűncselekményt is elkövetett-e?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik