Szórakozás

Félnek a hummeres rendőrgyilkos társai

Hummeres rendőrgyilkosság tárgyalása (Hummeres rendőrgyilkosság tárgyalása)
Hummeres rendőrgyilkosság tárgyalása (Hummeres rendőrgyilkosság tárgyalása)

Az ügy koronatanújának meghallgatásával folytatódott a tárgyalás.

A hummeres ügy néven elhíresült büntetőper keddi tárgyalási napja tanúk meghallgatásával kezdődött. A bíróság először az S. Gábor rendőrjárőrnek segédkező Móra Ferencet hallgatta meg. A tanú szóban is megerősítette korábbi vallomását: a rendőr hívására segített megfékezni, megbilincselni a késsel hadonászó hummerest, aki őt is megvágta. Ő hívta a mentőket is. Elmondta, az osztrák megfogta a rendőr rá tartott pisztolyát, ezért ő mindkettőjük kezéből kirúgta a fegyvert. A Hummer még járó motorját is Móra Ferenc állította le. A kocsi ablaka föl volt húzva, gázspray használatára utaló szagot nem érzett.


fotó: Iványi Aurél

Az eset egy másik magyar tanúja is elmondja, látta, hogy a Hummer áthajt a félreugrani próbáló Kenéz Imrén, és hogyan próbálták megfékezni és megbilincselni a gázolót. A gázspray használatát ő sem erősíti meg. Egy másik tanú szerint, Thomas B. le akarta szorítani a motoros rendőröket az útról.

Thomas B. utitársai nem jöttek el az idézésre, ezért korábbi és közjegyző előtt tett vallomásuk felolvasására került sor. Leírják, hogy jogtalanul akarták a rendőrök gyorshajtás miatt megbüntetni őket. Szerintük a rendőrök nem jelezték, hogy álljanak meg. Nem sokkal később csak annyit láttak, hogy társuk autója alatt egy rendőrmotor fekszik, és lövések dördülnek. Bár mintegy 100 méterre álltak a történtektől leírták, hogy Thomas B. ellen gázspray-t vetettek be.Vallomásuk szerint a rendőrök és a lakosság is fenyegetően lépett fel velük szemben, ezért nem jöttek vissza Magyarországra, a tárgyalásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik