Szórakozás

Havas homofóbiájáról vallott Lakatos Márknak

A SuperTV2 Kasza! című műsorának mai adásában a férfi-nő közötti barátság témáját feszegetik.

A Kasza! ma esti adásának felvételén Havas Henrik arról vallott, hogy sokáig volt homofóbiás, és a mai napig dolgozik magán ez ügyben. A tévés mindezt éppen a másságát nyilvánosan vállaló Lakatos Márk társaságában fejti ki, akitől rögtön elnézést is kért. Kasza Tibi ugyanis épp a barátok közti „szánalomszexről” értekezett, mire Havasból kitört a vallomás.

“Itt járt Kerouac, akit a Ginsberghez fűződő barátságáról kérdeztek. Meg kell mondanom őszintén, hogy én mindig homofób voltam – ne haragudjon, harcolok ellene -, de az én homofóbiámból legalább ötven százalékot levett, amikor a világ egyik legszebb szerelmes versét olvastam, a mit Ginsberg írt a férfiszerelemről. Az annyira jó vers volt, hogy akkor azt mondtam, hogy be kell látnom, hogy ez is szerelem. Kerouac-ot kérdezték, hogy hetero-e, mire azt felelte, hogy igen, ő az. Aztán rákérdeztek, hogy nemrég azt nyilatkozta, hogy lefeküdt Ginsberggel. Kerouac pedig azt mondta: ‘Nagyon jó barátok vagyunk, és annyira szerette volna'” – mesélte a Dévényi Tibivel köpködő Havas.

Fotó: SuperTV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik