Szórakozás

ValóVilág: Törpe kőműves és kutya is jelentkezett

Egy hete lehet jelentkezni a ValóVilág 6 villájába, és már az elején látszott, hogy sokan költöznének a luxusbörtönbe: az első néhány órában hatezer jelentkezés érkezett.

Úgy tűnik, hiába következik már a hatodik széria, még mindig nagy az érdeklődés a ValóVilág iránt. A Bors szerint ugyanis már az első pár órában hatezren küldték be a jelentkezésüket. A jelentkezők összetétele igencsak színes: költözne a villába 63 éves artista, törpe kőműves és francia bulldog is, bár azt egyelőre nem tudni, vajon gazdival vagy gazdi nélkül menne a luxusbörtönbe.

“A jelentkezőket hamarosan értesítjük a válogatás idejéről és helyszínéről. A ValóVilág 6 mindenkit vár, aki ki akar törni a csendből és meg akarja mutatni magát a világnak” – nyilatkozta a Borsnak Losonczi László, a VV 6 kreatív főszerkesztője.

Azt egyelőre még nem tudni, ki fogja majd vezetni a műsort, Stohl András azonban nemrégiben azt mondta, ő már nem vállalná a VV műsorvezetését.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik