Szórakozás

Így reagált Toncsi Liptai bocsánatkérésére

Balint-Antonia(1)(960x640).jpg (Bálint Antónia)
Balint-Antonia(1)(960x640).jpg (Bálint Antónia)

Liptai Claudia a ma reggeli Mokkában kért nyilvánosan bocsánatot Bálint Antóniától, aki kíváncsian várja, hogy ezek után mi kerül majd adásba.

Bár még adásba sem került, máris nagy port kavart Liptai Claudia és Bálint Antónia csipkelődése a TV2 Mr. és Mrs. című műsorának felvételén. Clau és Toncsi ugyanis állítólag kisebb cicaharcot vívtak egymással a felvételek során. A Blikk szerint Liptai végig “kóstolgatta” Toncsit, aki bár számított Claudia poénjaira, mégis kezdte már kellemetlenül érezni magát.  A lap szerint Liptai csodálkozva jegyezte meg: “Jé, ti tényleg együtt vagytok!”, illetve az egyik pakolós jelenetnél így kommentált: “Hát, együtt élni nem tudnak, de pakolni igen, amikor elmész tőle, arra nagyon jó lesz.” A műsor sajtótájékoztatóján is volt némi feszültség a két nő között, Clau ugyanis megjegyezte, hogy Bálint Antónia az élő példa arra, hogy negyvenen túl is van élet, a csípős válasszal pedig Toncsi sem késlekedett: “Végül is ő is elmúlt már negyven, ezt ő is tudhatja, és mondhatja is.”

Claudia bizonyára érezte, hogy egy kicsit messzire ment, ugyanis a ma reggeli Mokkában nyilvánosan kért elnézést Antóniától: “Most szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy elnézést kérjek Bálint Antóniától” – jelenette ki A Mr. és Mrs. műsorvezetője.

Toncsi tőlünk értesült a nyilvános bocsánatkérésről, aminek a hírére először csak nevetett, majd elmondta, kíváncsian várja, mi látszik majd az esti adásban ebből az egészből.

“Amikor benne voltunk a játék hevében, másképp reagáltuk le a dolgokat, nem lehetett megállni vagy reflektálni arra, amit mondott. Mindenesetre nincs bennem mély tüske, ismerem Claudiát és azt is tudom, hogy mindketten cinikus, szarkasztikus humorral vagyunk megáldva. Nem hallottam a bocsánatkérését, de ezek után kíváncsian várom, mi jön majd le az esti adásból. Nem tudom, mit fognak látni kívülről a nézők, ezt még én sem tudom, de mindenképp megnézem majd, mi maradt végül a műsorban” – fejtette ki a Hír24-nek az újra szerelmes Bálint Antónia.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik