Szórakozás

Többen látnák élve Lady Dianát, mint Jackót

Az Egyesült Államok lakossága, ha feltámaszthatna valakit halottaiból, leginkább brit Lady Dianát választaná, Michael Jackson csak a harmadik lenne holtversenyben Whitney Houstonnal.

Mindez annak a felmérésnek az eredményeként derült ki, amelyet az elmúlásról készítettek ezer válaszadó révén. Lady Diana – a brit trónörökös, Károly herceg néhai felesége, aki 1997 augusztusában halt meg autóbalesetben – a szavazatok 35 százalékát kapta. A második helyre 14 százalékkal Steve Jobs, az Apple Inc számítástechnikai cég társalapítója került. Jackson ás Houston egyaránt 11 százaléknyi szavazatot kapott.

A gyereke a többségnek az életénél is többet ér

A Vanity Fair című amerikai magazin felmérése alapján a többség – 55 százalék – az életét áldozná gyermekéért, 12 százalék a párjáért, 10 százalék a szüleiért, vagy vallásáért. A hazáért mindössze 5 százalék lenne hajlandó életét adni.
A kutakodásból megmutatkozott: a férfiak 70 százaléka szeretné, hogy párja túlélje őt, azaz inkább ő haljon meg előbb, míg a nők esetében csak 46 százalékos a hányad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik