Szórakozás

Ezért ment Vajnához Palácsik

Palácsik Tímea (Palácsik tímea)
Palácsik Tímea (Palácsik tímea)

Andy Vajna és Palácsik Timi násza nagy vihart kavart, ám nem ők az egyetlen olyan pár, ahol évtizedekkel idősebb a férj.

Előző összeállításunkban már foglalkoztunk az olyan sztárpárokkal, ahol a férj jóval fiatalabb a feleségnél, most pedig azokat az ismert embereket vesszük sorra, ahol a férj évtizedekkel idősebb a feleségnél. Vannak, akik között így is tökéletes a boldogság és persze akadnak, akiknek nem jött össze…

Fotó: TV2

Somló Tamás és Gyöngyvér

A pár között huszonnégy év a korkülönbség, ennek ellenére tizenkilenc évet töltöttek együtt és egy közös kislányuk is született, bár házasságukban több hullámvölgy is akadt. A házaspár tavaly vált végleg szét, de állításuk szerint a mai napig jó köztük a viszony, Gyöngyvérre pedig ismét rátalált a szerelem.

Fotó: MTI

Hegyi Barbara és Zorán

A házaspár között 24 évnyi a korkülönbség, ennek ellenére harmonikus a házasságuk. Bár sokáig titkolták kapcsolatukat, később a színésznő már nyíltan beszélt szerelmükről és azt mondta, Zoránt minden szempontból egykorúnak érzi magával.

Fotó: Facebook

Andy Vajna és Palácsik Tímea

A friss házasok között 38 év korkülönbség van és kapcsolatuk alaposan meg is osztotta a közvéleményt. Timi azonban úgy nyilatkozott, boldog jóval idősebb férje mellett, aki azt a nyugalmat és biztonságot nyújtja neki, amit Damu Rolanddal való viharos kapcsolata után keresett. Andy Vajna pedig élete szerelmének nevezte Timit. Vajna minden bizonnyal gyakorlott a korkülönbséges kapcsolatok terén, hiszen Dobó Kata is jóval fiatalabb volt nála.

Fotó: Tamás Máté

Faludy György és Faludy Kovács Fanny

Nem mindennapi korkülönbséggel vette el a költő a fiatal lányt: kettejük között 65 évnyi a korkülönbség. Az akkor 91 éves Kossuth-díjas költő 2002-ben kötötte össze hivatalosan is az életét az akkor 26 éves lánnyal és házasságuk egészen Faludy 2006-ban bekövetkezett haláláig tartott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik