Szórakozás

Hat autó bánta a két fiatalt

Több autó ajtaját is felfeszíthették azok a fiatalok, akiket a hétvégén fogtak el a rendőrök Békésen. A nyomozás eddigi adatai szerint hat autósnak okoztak kárt.

A békési rendőrkapitányságra július 19-én éjfél előtt érkezett egy bejelentés, hogy zajt hallottak az utcáról és az egyik szomszéd kocsija körül több ismeretlent látottak, akik elmenekültek.
Miután kiderült, hogy az autót feltörték, azonnal hívta a bejelentő a rendőrséget. A perceken belül a helyszínre érkező járőrök keresni kezdték a fiatalokat, akiket nem messze meg is találtak. Egyikük zsebéből előkerült egy rádiós magnó előlap és egy napszemüveg, ami a nem sokkal korábban a Széchenyi téren feltört autóból tűnt el.
A fiatalkorú békési fiú 19 éves társával az eddigi információk szerint az elmúlt hetekben összesen hat autót tört fel Békésen. A kocsikban rendszerint semmit sem, vagy csak kisebb értékeket találtak, így a rongálással nagyobb kárt okoztak a tulajdonosoknak, mint a lopással.
A két gyanúsítottat a békési rendőrök őrizetbe vette. Társtettesként, üzletszerűen elkövetett lopás miatt indult ellenük büntetőeljárás. Vizsgálják, hogy összesen hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható a két fiatal, és lehettek-e további társaik?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik