Szórakozás

Újabb H7N9-es megbetegedés Kínában

madarinfluenza-vietnamban(960x640)(2).jpg (kakas, madárinfluenza, )
madarinfluenza-vietnamban(960x640)(2).jpg (kakas, madárinfluenza, )

Kritikus állapotban van a H7N9-es madárinfluenza legújabb áldozata Kínában, miközben kutatók a betegséggel kapcsolatos lehetséges új veszélyekre figyelmeztetnek.

A China Daily napilap hétfői kiadása szerint kritikus állapotban van az a 61 éves, az észak-kínai Hopej tartományból származó nő, aki múlt héten került be a vírussal az egyik fővárosi kórház intenzív osztályára. A madárinfluenza Kínában március elején jelentkező H7N9-es törzsének jelenlétét szombaton erősítették meg az asszony betegségével kapcsolatosan, állapota a kezelés ellenére sem mutat javulást.

Kínai sajtóértesülések szerint: a nő egy élő állatokkal is kereskedő piacon dolgozott, mely – számos korábbi esethez hasonlóan – a betegség forrásaként szolgálhat, hiszen az ottani szárnyasokban a hétvégén megerősítették a madárinfluenza H7N9-es törzsét.

A hatóságok a nő családtagjainak állapotát is megvizsgálták, a vírus jelenlétét egyikükben sem mutatták ki. Az eset csaknem három hete az első jelentett H7N9-es megbetegedés az országban, s az első Hopej tartományban. A hatóságok korábban összesen 132 fertőzöttet jelentettek, közülük 43 esetben végződött halállal a megbetegedés.

Az elmúlt héten magával a vírussal kapcsolatban is új információk láttak napvilágot. Kínai kutatók egy csoportja azt bizonyította: az influenza útját gyakran “modellező” görények között a vírus légúti cseppek által is terjed. A vizsgálati eredmények fokozhatják azokat az aggodalmakat, hogy a vírus akár emberről emberre is terjedhet.

A H7N9-es vírus továbbra is megtalálható állatokban, és fejlődése sem ért véget, a kór felszámolása hosszú távú kihívás lesz – idézte a hétvégén a Hszinhua hírügynökség Csen Hua-lant, a kínai mezőgazdaságtudományi akadémia professzorát, a tanulmányt készítő csoport vezető kutatóját. A Global Times című napilap ugyanakkor hétfőn Csong Nan-sant, a légúti megbetegedések Kína-szerte elismert szakértőjét idézi, aki szerint el kell kerülni az alaptalan aggodalmat a betegséggel kapcsolatban, az új eset felbukkanása ellenére is.

A hopeji eset csak egy egyedi megbetegedés, annak kapcsán nem lehet a madárinfluenza kitöréséről beszélni. A betegség lehetséges emberek közötti terjedését illetően Csong úgy fogalmaz: Csen és kutatótársai laboratóriumi környezetben kísérleteztek, jelenleg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a vírus valóban terjedne emberről emberre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik