Szórakozás

Síruhában és szánkóval mentek a strandra – Fotók!

Vízpart, 35 fok, rekkenő hőség. De hogy kerül képbe a szánkó, a síléc és a síruha? A Compact Disco-tól már megszokhattuk, hogy mindig igyekszik valami újdonsággal meglepni rajongóit, ám most talán minden eddiginél őrültebb kalandra vállalkoztak.

A múlt hétvégén szép számban akadtak olyanok Velencén, akik talán néhány pillanatra azt hihették, rosszul látnak. A döbbenet oka a helyszínen strandoló Compact Disco zenekar volt, aki a legkevésbé sem új fürdőruha kollekciójával hívta fel magára a figyelmet. A fiúk kíváncsi tekintetek kereszttüzében síruhában, lécekkel és szánkóval masíroztak végig a parton, majd a kicsit sem szokványos felszerelésben azt is kipróbálták, hogy milyen vizibiciklizni, lecsúszni az óriáscsúszdán, vagy éppen hasítani a homokban.

„Sejtettük, hogy nagy feltűnést fogunk kelteni, ez is volt a célunk, de arra nem számítottunk, hogy még a mentősök is velünk nevetnek majd. Jó kis móka volt, főleg amikor Csabiék a fotózás végén síruhában belecsobbantak a hideg vízbe” – kezdte Pál Gábor, a csapat billentyűse.

„Sosem állt távolt tőlünk az ökörködés, de most tényleg magasra tettük a lécet. Bár be kell valljam, a csúszda tetején állva egy pillanatra lepörgött előttem az életem” – mondja Walkó Csaba a zenekar frontembere, a vizibicikli tetején síléccel egyensúlyozva.

„Nagyon jól szórakoztunk, és megmondom őszintén, így az októberi lemez munkálatai közben ránk is fért egy kis lazulás a Finlandiával – vette át a szót Begi, a grúvmester. – Kipróbáltuk milyen homokban szánkózni, és még a csúszdára is felmerészkedtünk.

Ráadásul nemcsak mi, de láthatóan a strandolók is remekül szórakoztak. Annyira tetszett nekik a műsor, hogy néhány kelléket is kölcsönadtak, tőlük kaptuk például a zsiráfos úszógumit, és a labdát is” – mesélte Begi, aki elárulta, egy kép erejéig két rajongólányt is bevontak a fotózásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik