Szórakozás

Felgyújtották a magyar zenész házát?

Tátrai Tibor, az elismert gitáros úgy gondolja, bosszú áll a háttérben.

Tavaly szeptemberben gyulladt ki az ismert gitáros gyönyörű faháza a Patkó-tó partján, úgy gondolja nem véletlenül.

“Nem döbbentem meg, mert három évvel ezelőtt is megpróbálták már felgyújtani, és a fele le is égett, de akkor még érdemes volt rendbehozni” – mondta a Blikknek Tátrai, aki sejti mi állhat a háttérben.

“Tavaly nyáron vételi ajánlatot tett a házra a terület tulajdonosa, de röhejes összeget mondott, ezért nem foglalkoztam a dologgal” – magyarázta Tibor, akit a hatóságok hozzáállása is felbosszantott.

“Eső után történt a tűzeset. Egy ködös nap éjszakáján, ott, ahol nincs áram, és magas fák vették körül a házat. Ugyan mitől gyulladt be, egy egér játszott a gyufával? Ehhez képest a rendőrség hivatalos levelében az állt, hogy csak rongálás történt. A katasztrófavédelem állásfoglalása szerint pedig az eset nem minősül veszélyesnek. Na, ettől bepöccentem. Felgyújtották a házamat, és abban is biztos vagyok, hogyha egy sűrű erdőben 10-12 méteres lángokkal ég egy faház, amelyben robbannak a gázpalackok, az veszélyes” – mondta a gitáros.

A napilap felkereste a terület tulajdonosát, aki azt mondta, hogy semmi köze a tűzesethez, de azért annak örült volna, ha kap Tátraitól egy cédét.


Fotó: RTL Klub

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik