Szórakozás

Letartóztatták az apátfalvi traktortolvajok segítőjét

Ellopott traktor (Ellopott traktor)
Ellopott traktor (Ellopott traktor)

Őrizetbe vettek egy román állampolgárt, aki részt vett három nagy értékű, Apátfalván ellopott traktor értékesítésében.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője emlékeztetett rá, a nagy értékű munkagépeket egy kamionosnak kellett Olaszországból Aradra szállítania. A traktorokat a lezárt teherautóban és annak pótkocsijában – a kamionstop miatt – április 13-án hajnalban egy apátfalvi parkolóban hagyta.

Két nappal később, amikor visszatért látta, hogy kamionja rakteréből ismeretlenek elvittek három John Deere traktort. A rendőrök egy csengelei és egy balástyai tanyán tartott házkutatás során június 6-án lefoglalták a három – egyenként 51 millió forintos – értékű traktort, és a nyomozók elfogták azt a két férfit is, akik a megvásárolták munkagépeket.

A gyanú szerint a most őrizetbe vett román állampolgár közreműködött a traktorok eladásában, és elképzelhető, hogy részt vett a munkagépek ellopásában is.

A szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt az ügyészség kezdeményezte a férfi előzetes letartoztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik