Szórakozás

Átszakadt a gát Bajánál

Átszakadt a gát szerdán a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt. Az ár lakott területet nem veszélyeztet.

Csak az erdőállományban okozhat kárt a gátszakadás, ingatlan, gép, műszaki eszköz nem kerülhet veszélybe -közölte Sipos Sándor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója az MTI-vel.

Az igazgató szerint szerint a szigeten lévő vadállomány legnagyobb része a 8 kilométer hosszú gátrendszerre, valamint a mesterséges vadmentő dombokra menekült, ahol átvészelheti a vízbetörést. Az állatok részére korábban takarmányt készleteztek be, és folyamatosan gondoskodnak a gátakon rekedt vadak etetéséről is – tette hozzá.

A gemenci erdőgazdasághoz 15-18 ezer hektár tartozik, ennek legnagyobb része a Duna 850 centimétert meghaladó vízmagassága felett már víz alá került. Sipos Sándor kiemelte: a rekord vízmagasság miatt nem lehetett megvédeni a szigetet, mert a kalocsai érsek által, még a második világháború előtt felépíttetett nyárigát-rendszert nem csak magasítani kellene, hanem jelentősen szélesíteni is. A gazdaság a Duna ártéri területén egy 300 hektár nagyságú szigetet még véd, remény van arra, hogy sikeresen – mondta.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Bajánál szerda délelőtt 10 órakor 990 centiméteres vízmagasságot mértek. A Duna tetőzése rövid időn belül várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik