Szórakozás

Rendkívüli készültség az árhullám miatt a Délvidéken is

Rendkívüli készültséget rendelnek el hamarosan Szerbiában az érkező árhullám miatt. A Duna visszaduzzasztása miatt a horvát vízügy szerint a Száván is gondok lehetnek. Eszéken 200 ezer homokzsákot halmoztak fel.

Várhatóan a jövő hét közepén éri el az árhullám a délvidéki területeket. A folyó Batina városánál éri el Horvátországot, és várhatóan rekordközeli 750 centiméter feletti szintet ér majd el – írja ahorvátország.net.

A Duna magas vízállása visszaduzzasztja a Szávát és a Drávát is, ezért ezeknek a Dunához közeli szakaszán is védekezésre készülnek a horvát vízügyesek. Zoran Đuroković, a Horvát Vízügy Duna-Dráva Vízterületének igazgatója, elmondta, hogy a Dráva parti Eszéken is védekezésre készülnek, ahol 200 ezer homokzsákot halmoztak fel.
A horvátországi területeknek ugyanakkor nagy segítséget jelent a Kopácsi-rét, a Duna-árterén lévő természetvédelmi terület, amely a reményeik szerint jelentős mennyiségű vizet vesz fel a folyóból, és így mentesíti az alatta lévő területeket.

Đorđe Babić, a szerb belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel foglalkozó részlegének helyettes vezetője szerint június 12-e körül érkezik meg az árvíz a Vajdaságba. Babić szerint teljes a készültség, és folyamatosan figyelik a kritikus pontokat, ugyanakkor véleménye szerint Szerbiában nem kell a nyugat-európaihoz hasonló katasztrófahelyzetre számítani.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy rendkívüli készültség kihirdetésére lesz szükség. Emlékeztetett arra, hogy számos lakóház épült a Duna árterére, ahol evakuálni kell a lakosságot.
A jelenlegi előrejelzések szerint veszélybe kerülhetnek a magyarok lakta Zombor környéki víkendházak, valamint a Belcsény községhez tartozó Bánostor és Cserőg, partmenti házai is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik