Szórakozás

Havonta egy Merci árát kereste meg Klapka

Dönthetett, hogy kicsit sok pénzért táncos lesz Kelet-Európa legnagyobb revüjében vagy nagyon sokért egy piti kuplerájban Nyugaton. Ön szerint mit választott?

Klapka György szerint az egész élet egy üzlet. Nem csoda, hogy az Aranyember a híres Friedrichstadt Palast szólótáncos és koreográfus állását egy éjszaka alatt cserélte le az ismeretlenért. Egy kuplerájba száműzte a sorsa, ám ő már az első alkalommal megbékélt azzal, hogy taps helyett “csak” jókora gázsit zsebelhet be.

Fotó: RTL Klub

“Szégyenkezve osontunk le a színpadról, még meghajolni sem volt értelme, hiszen ránk se hederítettek. ..Felhagytam a kísérlettel, hogy látványos számokat produkáljunk, mert feleslegesnek tartottam, hogy fájjon a karom hatvankilós partnerem állandó emelgetésétől. Hamar túltettem magam a méltatlan körülményeken, és öt évet töltöttem ilyen ‘varietékben’. A táncművészetnek semmi köze sem volt ehhez a munkához, még a szónak is megcsúfolása volt, amit csináltam, de a napi kétszáz nyugatnémet márka, szorozva harminccal, az hatezer havonta. Viszonyítva ahhoz, hogy egy vadonatúj, szalonból kigördülő, csillogó-villogó 200-as dízel Mercedes nyolcezer hétszáz márkába került” – idézi a Blikk Klapka szavait, aki csak 36 évesen hagyott fel a tánccal, amikor már vaskos bank­betétet tudhatott a magáénak.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik