Szórakozás

Félmilliót kap, aki segít kézre keríteni egy szegedi férfi támadóját

Szegedi verekedő férfi fantomképe (Szegedi verekedő férfi fantomképe)
Szegedi verekedő férfi fantomképe (Szegedi verekedő férfi fantomképe)

500.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít kézrekeríteni egy Szegeden elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés tettesét.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen személy idén május 19-én a hajnali órákban, a szegedi Csuka utcában előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 40 éves férfit, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A nyomozás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével egy 25-30 év körüli, körülbelül 185 centiméter magas, köpcös testalkatú férfi gyanúsítható. Haja szőkés-barna, 4-5 cm-es, fejtetőn zselézett. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor kockás, rövid ujjú inget és farmernadrágot viselt. A támadóval volt egy 30 év körüli, kb. 165 cm magas, vékony testalkatú nő. Haja festett szőke, fülmagasságig vágott. A nő a bűncselekmény elkövetésekor farmernadrágot és fekete színű kabátot viselt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 500.000 forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A rendőrség kéri, hogy aki mellékelt grafika alapján felismeri a támadót, vagy ismeri a vele tartózkodó nőt, hívja a 112-es segélyhívót, vagy a Telefontanú zöld számát a 0680/555-111-et (h-cs: 8-16, p: 8-13). Segítő információikat az ugyelet.csongradmrfk@csongrad.police.hu e-mail címre is elküldhetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik