Szórakozás

Cukrásznak és szakácsnak állt az Irigy Hónaljmirigy

Molnár Imi, Sipos Peti és Uszkó Laci Az étterem harcosai következő epizódjában csillogtatják meg főzőtudásukat. A srácok késésükért fizettek azzal, hogy kötényt ragadtak, de végül kiderült, nem olyan könnyű sarokba szorítani a mirigyeket.

Az Irigy Hónaljmirigy tagjai már rengeteg helyzetben bizonyították, hogy humorral és egy kis talpraesettséggel mindenhol megállják a helyüket. Most azonban egy olyan próbatétellel szembesültek, amelyet nem lehetett csak úgy elbliccelni, hacsak nem akartak nagyon éhesek maradni. Történt ugyanis, hogy Szente Zsolt, a Vinopolis étterem tulajdonosa meghívta a zenekar tagjait étteremébe, a fiúk azonban csak zárásra értek oda. Így adódott a feladat: ha enni akarnak, maguknak kell a konyhában helytállniuk.

„Szente Zsolt a Vinopolis tulajdonosa régi ismerősöm, meghívott minket a fiúkkal vacsorázni. Mivel „kicsit” késtünk és zárásra estünk be, Zsolt úgy döntött, hogy megszívat minket, és magunknak kell elkészítenünk a vacsorát. De nem nagyon sikerült kibabrálnia velünk, mert mi még a konyhában is remekül feltaláljuk magunkat. Uszi levest, Imi főételt, én pedig – mivel az eredeti szakmám cukrász-  a desszertet készítettem. Ugyan ez egy teljesen ismeretlen süti volt számomra, azért előnyt jelent, hogy tudok bizonyos alap dolgokat, ami a jó édesség elkészítésénél elengedhetetlen”. – magyarázta Sipos Peti.

A fiúk természetesen nem egyedül, hanem Palotai Csaba sztárséf segítségével láttak neki a nagy feladatnak, aki elárulta, hogy egy általános iskolába jártak Molnár Imivel.

„Kiderült, hogy Palotai Csaba séffel egy suliba jártunk, ő két évvel fiatalabb, mint én. Peti és Uszi végig azzal ugrattak, hogy akkoriban én biztosan folyton bántottam a kisebbeket, de Csaba megnyugtatta őket, hogy nem így volt. Abban azért nem voltam biztos, hogy az este végére a főzés hevében sem ugrunk össze, de végül olyan finom ételt készítettünk, hogy elmaradt a csetepaté. Amúgy nem mozgok túl otthonosan a konyhában, de egy ideje azért pár dolgot már el tudok készíteni, szóval éhen nem halnék, ha úgy adódna” – tette hozzá Imi.

Az, hogy a mindenből poént faragó IHM tagjainak hogyan sikerült elkészíteniük a vacsorát és ehető lett-e a remekmű, kiderül Az étterem harcosainak következő részéből, vasárnap délelőtt a VIASAT3-on.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik