Szórakozás

Ki búcsúztatja az éhhalált szenvedett kisfiút?

A Fehérvár24 annak próbált meg utána járni, hogy vajon az éheztető szülők bezárása után ki gondoskodik az agárdi kisfiú temetéséről.

Kincses Zsolt Dávid, a fehérvári hivatal szociális ellátási és gyermekvédelmi irodájának vezetője a Fehérvár24 kérdéseire elmondta, hogy az agárdi kisfiú temetésével – az érvényben levő jogszabályok alapján – a szülőknek kell foglalkoznia. Tekintettel arra, hogy a szülők az előzetes letartóztatás miatt nagy valószínűséggel ezt nem tudják ellátni, ezért a család többi tagjának, a vér szerinti fokozatok betartásával kell elvégezni a végtisztességet, azaz a Farkas család esetében ez a nagyszülőket jelentheti. Természetesen lehetnek a családnak oldalági rokonai is, akik a kisfiú végső búcsúztatását elvégezhetik.

A területileg illetékes önkormányzat, jelen esetben Gárdony hivatala csak abban az esetben járhatna el a éhhalált szenvedett kisfiú végső búcsúztatásában, ha arra a családnak szociális oka lenne, ezt hívják alacsony költségű köztemetésnek. Ez utóbbi – ismerve a család anyagi helyzetét – kizárt.

Kincses Zsolt Dávid azt mondja, hogy az is előfordulhat, hogy az adott önkormányzat saját hallottjának tekinti a kisfiút, de erre csak abban az esetben van lehetőség, ha a gárdonyi önkormányzatnak ilyen irányú működő rendelete van, ami gyakorlatilag nem valószínű. Minden más esetben – függetlenül attól, hogy ki végzi el a temetést – annak teljes kültsége a szülőket terheli.

Egy önkormányzat saját halottjának azt tekinti általában, aki élete során az adott településért erő feletti társadalmi szerepvállalásban vett részt, s ezt az önkormányzat el is ismerte. Az éhhalált szenvedett kisfiú esetében ezekről nem lehet szó. A Fehérvár24 kereste a gárdonyi jegyző asszonyt, polgármesteri kabinetet, de eddig nem ért el senkit, aki érdemben nyilatkozni tudna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik