Szórakozás

Fogápolási tudnivalók: gyerekkorban el kell kezdeni!

fogmosás (fogkrém, fogkefe, )
fogmosás (fogkrém, fogkefe, )

Ahhoz, hogy felnőttkorban sokáig jó állapotban legyenek fogaink, már gyermekkorban fontos a rendszeres és megfelelő ápolás.

A szülők felelőssége a fogmosási szokások kialakításában tehát döntő lehet. Ehhez nyújtunk segítséget alábbi tanácsainkkal! – írja a Házipatika.com

A fogmosási szokás elsajátítását egészen pici korban, pár hónaposan kell elkezdeni. Ez alapozza meg a későbbi szokásokat majd. Ha a gyerek egészen pici korától kezdve hozzászokik a rendszeres fogápoláshoz, a későbbiekben sem lesz ezzel problémája. A kor előrehaladtával érdemes megtanítani a fogselyem használatát is, és fogorvoshoz is rendszeresen el kell vinni. Nézzük hát, hogyan érdemes a fogápolási szokásokat már csecsemőkortól kialakítani!

A tejfog szerepe

Bár látszani nem látszanak, az első fogak már születéskor majdnem teljesen kialakulnak. Eleinte még az íny alatt rejtőzködnek, majd miután kinőnek, fontos szerepet töltenek be a babák étkezésében, mosolygásában, valamint a szavak formálásában, a beszéd megtanulásában is. A tejfogak egészsége rendkívül fontos, hiszen a fent említett funkciókon túl a későbbi fogazat kialakulásában is szerepet töltenek be. Ugyanis a maradandó fogak a tejfogak helyére nőnek ki, ezért kell gondoskodni megfelelő ápolásukról, hiszen a későbbi egészséges, egyenletes fogsor ebből alakul ki..

Javaslatok gyermekek fogápolásához

  • Az új fogakat minden nap tisztítsuk meg, és dörzsöljük át óvatosan egy tiszta, nedves ronggyal. Ha a fogak nagyobbak, használjunk fogkefét tisztításukhoz.
  • 2 év alatti gyermekeknél ne használjunk fogkrémet, csak tiszta vizet a fogak tisztításához.
  • Ne hagyjuk, hogy a baba cumisüveggel aludjon el. Ez eredményezheti az úgynevezett baba-üveg fogszuvasodást, hiszen az üvegben lévő tej, tea illetve gyümölcslé rátelepszik a fogakra, és károsítja azokat.
  • Ha kicsit idősebb már a gyerek, ne hagyjuk, hogy sok édességet egyen. Helyette adjunk inkább alacsony cukortartalmú ételeket, mint például a gyümölcsök, a sajt és a zöldségek.

Felnőttként se legyünk lusták!

Persze fogaink egészségéért felnőttkorban is sokat kell tennünk. De, ha ezek a szokások gyermekkorban valóban kialakultak, akkor ezt nem kényszernek és feladatnak fogjuk majd fel, hanem egy jó érzésnek, miszerint minden nap teszünk legalább egy jó dolgot egészségünk érdekében. Ne feledjük tehát:

  • Mossunk fogat legalább kétszer naponta.
  • Használjunk fogselymet legalább egyszer egy nap.
  • Ne dohányozzunk, mert nem csak a fogak lesznek sárgák és foltosak tőle, de leheletünk is rossz lesz, és akár rákos betegség is kialakulhat belőle.
  • Rendszeresen járjunk fogorvoshoz, a jelenlegi ajánlások szerint félévente.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik