Szórakozás

Csak anyatejet kapott a halálra éheztetett fiú

Állítólag anyja csak anyatejjel volt hajlandó táplálni, amelyből az idő múlásával egyre kevesebb jutott a picinek.

Ahogy arról korábban írtunk április 17-én, Agárdon meghalt egy másfél éves gyerek, aki az első orvos szakértői vélemény szerint krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt..

A Blikk információi szerint a gyermek szülei és nagyszülei szinte szellemként éltek egy agárdi villában, amely leginkább erődítményhez hasonlít. A portát magas fal veszi körül, és minden négyzetcentimétert kamerák pásztáznak. Az ajtókon sem kilincs, sem csengő nincs, az egész épület azt sugallja, hogy az itt élők rejtőzködni akarnak. A házban élt a család kertésze, aki egy melléképületben lakik.

A közvetlen szomszéd szerint a kertész találta meg a halott kisfiút. ” A gyerekszoba ajtaját mindig kulcsra zárták. A kertésznek az tűnt fel, hogy régóta egy hangot sem hallott a szobából, ezért benyitott. Úgy tudom, a mentőket is ő riasztotta”

A Blikk úgy tudja, a kisfiú súlya mindössze négy és fél kilogramm volt halála előtt. Hivatalosan négy hónapos korában mérték meg utoljára, akkor még több mint hatkilós volt. Állítólag anyja csak anyatejjel volt hajlandó táplálni, amelyből az idő múlásával egyre kevesebb jutott a picinek. Ezután legfeljebb úgynevezett homeopátiás gyógyszereket kapott, de ezeket is csak azért, hogy ne sírjon a gyötrő éhezéstől.

A család élete igazi rejtély. A közvetlen közelükben élő szomszédok a másfél éves kicsit egyetlenegyszer látták mindössze; van, aki azt sem tudta, hogy édesanyja, E. Rebeka várandós volt. Nem csoda, hisz az anya otthon szült, ezután alig mozdult ki a házból. Elutasította a védőnő segítségét, de a gyermekorvos vizitjeiből sem kért. Mint kiderült, azt is több hónapig tartó harc árán sikerült elérnie a hivatalnak, hogy a kicsit anyakönyvezzék-számolt be róla a Blikk.hu.

A megyei tiszti főorvos megvizsgálja, hogy a területi védőnő – mint alapellátást végző egészségügyi szolgáltató – a jogszabályban és szakmai szabályokban megfogalmazott kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett-e. Eredmény a jövő héten várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik