Szórakozás

Szerb-amerikai bunyó egy szegedi szórakozóhelyen

verekedes(2)(430x286)(5).jpg (verekedés)
verekedes(2)(430x286)(5).jpg (verekedés)

Azt hitte, hogy a barátnőjének udvarol, ezért dühből megütött egy szerbiai állampolgár egy amerikai férfit az egyik szegedi szórakozóhelyen.

Az eset vasárnap hajnalban történt – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szablocs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Utóbbi 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A 23 éves kanizsai férfi ellen garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Elfogták a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei azt a 20 éves iráni állampolgárt, aki vasárnap hajnalban betörte a szegedi nagyposta üvegét. A férfit az egyik szórakozóhely elől állították elő, mivel véres volt a keze. Garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás, kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás K. József, 23 éves szegedi fiatalember ellen, aki az egyik helyi szórakozóhelyen több vendég táskáját és pénztárcáját vitte el vasárnap hajnalban. Az esetről az egyik sértett szólt a biztonsági szolgálatnak, akik feltartóztatták a tolvajt a rendőrök kiérkezéséig. K. József kihallgatása során azt mondta a rendőröknek, azt használta ki, hogy a szórakozók őrizetlenül hagyták értékeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik