Szórakozás

Kaiser Ede 25 milliót kérne a móri mészáros vádért

Hétfőn kezdődik a Szegedi Ítélőtáblán K. Ede kártérítési pere, melyben 25 millió forintot kér azért, mert a bíróság tévesen életfogytiglanra ítélte a móri mészárlásért.

Az évekkel ezelőtt az úgynevezett „móri mészárlás” ügyében elítélt, ajd a vádak alól jogerősen felmentett K. Ede keresettel fordult a bírósághoz, amelyben azt kérte, hogy a bíróság az alpereseket -Készenléti Rendőrség, Legfőbb Ügyészség, Fővárosi Bíróság, Fővárosi Ítélőtábla- 25 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezze.

Keresetében – többek között – előadta, hogy a móri ügyben a nyomozati és a bírósági eljárás során olyan lényeges eljárásjogi és anyagi jogi jogsértések történtek vele szemben, amely megalapozza az alperesek kártérítési felelősségét.

Az eljárás idején úgy viselkedtek vele, mintha ő lenne a „móri mészáros”, különleges körletekben, ellenséges légkörben, sokszor másoktól teljesen elszigetelve őrizték, ami pszichikailag nagyon megviselte, mint ahogy az is, hogy az elítélését követően abban a tudatban kellett élnie, hogy élete hátralevő részét fegyházban kell töltenie.

Az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék a K. Ede keresetét 2012. október 5-én elutasította, fellebbezés után került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik