Szórakozás

Meghalt a Muppet család „anyja”

78 éves korában elhunyt Jane Henson, aki férjével együtt megalkotta a világhírűvé vált figurákat, köztük Brekit, Kermitet és Miss Röfit.

Jane Nebel Henson halálát rák okozta, az alkotó kedden hunyt el, Connecticut állambeli otthonában – tudatta a The Jim Henson Company. Az asszony fontos kreatív és üzleti partner volt a muppetek létrehozásában és híressé tételében – mutatott rá közleményében a cég, amelyet a házaspár öt gyereke birtokol.


Fotó: AFP / Mark Wilson

Jane Nebel Henson New York Queens nevű városrészében született 1934-ben. Későbbi férjével, Jim Hensonnal a Marylandi Egyetemen ismerkedett meg egy bábkurzuson az 1950-es évek közepén, majd közös műhelybe fogtak. A muppet szó a marionett és a puppet (báb) szavak összevonásából született. A nő kezdetektől fogva bábozott, és tervezett is figurákat a Muppet családba, amelyet leginkább Kermit, Breki béka, Miss Röfi vagy épp Gonzo révén ismer a világ. A bájos, nagyszájú muppetek az évtizedek során számos televíziós programban és filmben tűntek fel, ezek közül az első az ötperces etűdökből álló Sam and Friends című volt. Jane Henson az 1960-as évektől háttérbe vonult, de alkalmanként szerepelt a Szezám utcában.

A házaspár 1986-ban elvált, Jim Henson négy évvel később baktériumfertőzés következtében meghalt, mindössze 53 éves volt. Volt neje az ő emlékére hozta létre a The Jim Henson Legacy nevű szervezetet, amely révén népszerűsíteni akarta a muppetek atyjának munkásságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik