Szórakozás

Vádat emeltek egy bankrabló cukrász ellen

Vádat emeltek egy cukrász ellen, aki tavaly kirabolta Bócsán a cukrászdája melletti takarékszövetkezetet.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a bócsai férfi a pénzintézet melletti cukrászdájában készült fel a rablásra 2012. február 17-én.

Kapucnis felsőt, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott, napszemüveget vett fel, majd egy alkalmas pillanatban belépett a pénzintézet ügyfélterébe, az alkalmazottaknak átadott egy fekete hátizsákot, és a pénz átadására szólította fel őket.
Bal kezét a kapucnis felső zsebébe rakta, mintha valamit tartana benne. A pénzintézet dolgozói a vádlott többszöri felszólítására több mint kétmillió forintot adtak át neki. A vádlott a pénzintézetből kilépve ruházatát, napszemüvegét, egy műanyag fegyvert és a pénzt tartalmazó hátizsákot a cukrászda udvarán és a cukrászdában rejtette el. Átöltözött, majd a többiekkel együtt ő is keresni kezdte az elkövetőt.

A vádlottat 2012 novemberében tartóztatták le, majd szabadlábra helyezték, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

A Kiskőrösi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett rablás bűntette miatt nyújtotta be a vádiratot a Kiskőrösi Járásbírósághoz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik