Szórakozás

Csomor Csilla visszatérhet a képernyőre

A Barátok közt Berényi Zsuzsája a Viasattól kapott ajánlatot, hogy új műsorukban találja meg a szerelmet.

Csomor Csilla nyolc éven át volt az ország Berényi Zsuzsája, a Barátok közt csinos szőke anyukája, akiért a képernyő előtt ülve férfiak százai epekedtek. A színésznő akkoriban boldog párkapcsolatban élt egy férfival. Miután távozott a sorozatból, alaposan a feje tetejére állt körülötte a világ, mert színésznőként már jóval kevesebb feladat találta meg, és 2009-ben párjával is szakított. Ám Csilla erős nő, sohasem hagyja el magát. Létrehozta önálló estjét, és odafigyelt arra, hogy a testét és a lelkét is karbantartsa. Most úgy tűnik, hamarosan újabb változás várható az életé­ben.


A Bors úgy értesült, rövidesen egy társkereső műsor főszereplője lehet, azaz ország-világ előtt randizhat férfiakkal, hogy végre megtalálja a lelki társát.

“Egyelőre csak annyit tudunk, hogy Csillát megkereste a Viasat, és örömmel vállalná is a felkérést. Még nem írtak alá szerződést, de közel a megállapodás a felek között. Negyvenhét évesen megérdemelné már a boldogságot” – mondta a lapnak egy informátor. A Viasat sajtóosztálya és a színésznő nem erősítették meg az értesülést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik