Szórakozás

81 éves férfi nyugdíját lopta el

Elfogták a csongrádi nyomozók azt a férfit, aki egy 81 éves ember figyelmét elterelve vitte el annak 60 ezer forintját.

A csongrádi Bethlen Gábor utcából hívták a rendőröket március 2-án az esti órákban – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A 81 éves sértett elmondta az egyenruhásoknak, hogy nem sokkal korábban megjelent nála egy bukósisakos férfi, aki vizet kért tőle. Mivel azt mondta, hogy ismerik egymást, beengedte a lakásába. Az idős ember csak néhány másodpercre fordított hátat, de ez idő alatt alkalmi vendége kiemelte a kabátjából a pénztárcáját benne hatvanezer forinttal, majd elköszönt és elment. A sértett csak néhány órával később vette észre a lopást, amikor ki akart menni az udvarra.

A csongrádi nyomozók március 19-én elfogták F. Dezső 43 éves kunszentmártoni lakost, akiben az idős férfi felismerte az elkövetőt. A Csongrádi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított ellene büntetőeljárást, kihallgatása jelenleg is folyik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik