Szórakozás

Vádemelési javaslat a mórahalmi emberölés ügyében

Három ember ellen javasol vádemelést az ügyészségnek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a tavaly október 21-én egy mórahalmi tanyában elkövetett brutális emberölés ügyében.

A 60 éves sértettet 2012. október 22-én délelőtt egy rokona találta holtan tanyájában – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A helyszíni szemle során kiderült, hogy a férfit brutális módon, egy vascsővel bántalmazták, majd a lakásból készpénzt és értéktárgyakat vittek el. Az ott talált nyomok a rendőröket az egyik szomszéd tanyába vezették, ahonnan előállították D. György, 24 éves román állampolgárt, aki részletes beismerő vallomást tett. Társát, Zs. Viktor, 35 éves román állampolgárt Mórahalom belterületén kerékpározás közben fogták el az egyenruhások.

Az éjszakába nyúló rendőri munka feltárta, hogy a két támadónak tippadója is volt. A szintén a szomszédos tanyában élő 31 éves, G. Samu a kocsmában javasolta a gyanúsítottaknak, hogy rabolják ki az idős embert, mivel otthonában állítólag nagyobb mennyiségű készpénzt tart.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte. A rendőrség D. György és Zs. Viktor ellen társtettességben, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, míg G. Samu ellen felbujtóként elkövetett rablás bűntette miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik