Szórakozás

Szociális városrehabilitációhoz nyert el pénzt Veszprém

Szociális városrehabilitációhoz nyert el 1,2 milliárd forintot a veszprémi önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az MTI-vel.

A projekt keretében panelépületeket, közterületeket, oktatási intézményeket újítanak meg, valamint különböző – például rekreációs – tevékenységeket valósítanak meg.

A pénzügyi forrásból négy lakóház újul meg (homlokzati hőszigetelés, nyílászáró- és liftcsere), a volt helyőrségi művelődési otthon épületében új közösségi tereket alakítanak ki, míg a jelenleg üresen álló, korábban is konyhaként funkcionáló épületrészben közjóléti étkeztetést végeznek majd. A Ringató Körzeti Óvodát, a vele egy épületben található Erdei tagóvodát és Kuckó tagóvodát is korszerűsítik.

A Kálvin János parkban rendezvénytér jön létre, ahhoz kapcsolódóan szociális egységeket, parkolófelületet, közműveket építenek ki. A Halle utcai zöldfelületet felújítják, játszóteret bővítenek, sportpályákat újítanak meg, térfigyelő rendszert alakítanak ki, és megújul az egykori KRESZ-park is.

Új kispiac létrehozását is tervezik, amely állandó árusítási egységként működne, fedett-nyitott térkapcsolatokkal tagolt burkolt területen, városképi szempontból egységes pavilonok használatával. A projekt megvalósítása a közlemény szerint nyáron kezdődik és 2015 nyarán fejeződik be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik