Szórakozás

Reagált barátja szavaira Cipő

Nincs szerkezeti elváltozás Cipő agyában, így bármikor felébredhet a kómából. Barátja-zenésztársa állítja, az énekes pulzusemelkedéssel reagált szavaira, ami jó jel lehet.

Mint már megírtuk, tegnap, fennállása 23. évfordulóján közönségtalálkozót tartott a Republic együttes. A rendezvény azonban ezúttal a frontember, Cipő betegsége miatt nem ünnepléssel telt: a zenekar tagjai, a szakma és a rajongók együtt szorítottak és szorítanak a zenész felépüléséért.

A Republic frontembere, Bódi László, azaz Cipő több mint egy hete kómában fekszik, jó hír azonban, hogy a tegnapi agyi MRI-vizsgálat kiderítette, a zenész agyában nincs morfológiai elváltozás és ödéma, így bármikor felébredhet a kómából. Boros Csaba Republic basszusgitárosa a TV2 kamerái előtt elárulta, amikor bent járt Cipőnél a kórházban, elkezdett hozzá dühből beszélni. Azt mondta neki, hogy “ezt jól megcsinálta, és most már valamivel próbálkozhatna”, amikor látta, hogy felment az énekes pulzusa. Laikusként azt gondolja, a kettő között lehet összefüggés…

(Fotó: RTL Klub)

Az együttes két zenésze, Boros Csaba és Nagy László ma reggel a Mokka vendégeként elárulták, hogy Bódi László nem magától a szívműtéttől tartott, hanem az azt követő időszaktól, most azonban sokkal rosszabb állapotba került, mint akkor, ha „csak” új szívet kapott volna. Ha pedig az énekes magához tér, előbb vagy utóbb mindenképpen szükség lesz a transzplantációra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik