Szórakozás

Újra kellett éleszteni a Republic frontemberét

A zenekar feje, Cipő még mindig mélyaltatásban fekszik az intenzív osztályon.

Bódi László Cipő péntek hajnalban került kórházba, hirtelen szívritmuszavar lépett fel nála, amelynek következtében elveszítette eszméletét. Szerencsére a segítség időben érkezett, így a szívét sikerült újraindítani, a jövő azonban egészségügyileg egyelőre bizonytalan – írta a Blikk.

ipő még mindig mélyaltatásban fekszik az intenzív osztályon, miután újra kellett éleszteni, mert leállt a keringése – kezdte a Blikknek a zenekar menedzsere, Abella Miklós. – A következő pár napban az orvosok sem tudnak többet tenni. Infúziót kap, az állapotától függ, hogy mikor ébresztik fel. A mostani álláspont szerint csütörtökig várnunk kell – tette hozzá a menedzser, aki azt is elárulta, Cipő gyerekkora óta küzd szívnagyobbodással, komolyabb problémákkal azonban először négy évvel ezelőtt kellett szembenéznie.

A teljes cikket itt olvashatja!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik