Szórakozás

Százezrekre büntetheti a TV2 Dopemant

A Nagy Duettben szereplő rapper körül folyamatosan áll a bál, többször késett, és hajlamos felülbírálni a mûsor zenei szerkesztőit. Súlyos büntetésre számíthat - tudta meg a Bors.

Kétségtelen, hogy a show fekete báránya Pityinger László, akit már a próbák alatt sem sikerült megregulázni a műsorkészítőknek. Dopeman a felkészülési időszakban sok galibát okozott: nem egyszer késett, és különc elképzeléseivel traktálta a szerkesztőket, például saját maga akarta hangszerelni a neki szánt dalokat.

A Bors információi szerint vasárnap, az első élő adás napján is kihúzta a gyufát, mivel elkésett a próbáról, majd a tiltás ellenére a stúdióban evett, de ha ez még nem lenne elég: elfelejtett cipővédőt húzni, és latyakos bakancsában sétált fel a több milliót érő, hófehér padlózatú színpadra.


(Fotó: TV2.hu)

A producereknek több se kellett, úgy döntöttek, hogy Dopemannek ez volt az utolsó dobása, és ha még egyszer megszegi a szabályokat, akkor legalább 100 ezer forintos kötbért vernek rá.

“Volt elég dolgom, ezért felejtettem elvinni magammal a váltócipőmet. Még átbeszélem ezt a büntetést, főleg egy ilyen remek produkció után, amit Dórival toltunk” – nyilatkozta a napilapnak a rapper, ám a producer a magyarázkodása ellenére hajthatatlannak tűnik.

“A szabályok mindenkire vonatkoznak. Aki nem tartja be, az viselje a következményeit” – kommentálta a műsor producere, Illés Gabriella.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik