Szórakozás

Nem tűnik szerelmespárnak Tolvai Reni és Kállay-Saunders

kállay-saunders-tolvai (kállay-saunders andrás, tolvai renáta, )
kállay-saunders-tolvai (kállay-saunders andrás, tolvai renáta, )

Töbször felmerült, hogy a szakítottak, de mindig cáfolták. Most azonban lehet, hogy igaz a hír, a Blikk információ szerint furcsán viselkedett egymással a A Dal második elődöntőjén Tolvai Reni és a legtöbb zsűriponttal továbbjutó Kállay-Saunders András.

A két énekes persze sosem lépett át egy határt, sosem nyalták-falták egymást nyilvánosan, de egyértelmű volt, hogy ők igenis összetartoznak. Ennek azonban egyetlenegy jelét sem mutatták szombat este. A Dal elődöntője előtt elkapott pillanatok alapján jogosan feltételezhető, hogy a fiatalok között már nem ég az a tűz, mint korábban.

Reni nem sokkal az élő műsor előtt érkezett, de ahelyett, hogy rögtön András nyakába ugrott volna, külön kérni kellett őket, hogy álljanak össze egy közös fotóra, ráadásul ez sem ment gördülékenyen. “Jaj ne, a rúzsod!” kiáltott fel Kállay-Saunders András, amikor Renáta közeledett. Az énekes nem engedte, hogy barátnője akár egy puszit is adjon neki, írja a Blikk.

A helyzeten még Kállay-Saunders András sikere sem változtatott: miközben az énekes ujjongásától zengett a folyosó, addig Reni, semmi érzelmet sem mutatva, szabályosan elmenekült. “Mindjárt jövök, csak elmegyek mosdóba” – htegette a rá várókat az énekesnő, majd köszönés nélkül egyszerűen kiszökött az épület másik kijáratán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik