Szórakozás

Észak-Korea atomrobbantásra készül?

Lehet, hogy Észak-Korea egyszerre több kísérleti atomrobbantást is végrehajt majd, hogy előnyre tegyen szert az őt sújtó nemzetközi szankciók további szigorítása előtt - vélte Ri Mjong Bak dél-koreai elnök egy keddi interjúban.

“Nagyon valószínű, hogy Észak-Korea többes atomkísérletet hajt majd végre, egyidejűleg két vagy több helyszínen” – mondta Ri a Csoszon Ilbo című szöuli napilapnak nyilatkozva.

Phenjan emellett egyre kisebb nukleáris robbanófejek kifejlesztésén dolgozik – tette hozzá.

“Azzal, hogy Észak-Korea kisméretű atomfegyvereket tesztel, a helyzet nagyon veszélyes szakaszába lépett, mivel Észak ezeket interkontinentális ballisztikus rakétákra is felszerelheti” – fejtette ki a posztjáról néhány hét múlva távozó dél-koreai elnök. A lap szerint Phenjan jelenleg 2-3 tonnás atombombákat képes gyártani, ahhoz viszont, hogy rakétával tudja célba juttatni a robbanófejeket, azok súlyát egy tonna alá kell csökkentenie.

Eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsának új soros elnöke, Kim Szuk dél-koreai ENSZ-nagykövet közölte: Észak-Korea bármelyik pillanatban végrehajthatja tervezett kísérleti atomrobbantását. Kim azt is leszögezte, hogy az atomkísérlet végrehajtása esetén a világszervezet “határozott és szigorú” intézkedéseket fog hozni Phenjannal szemben.

Szakértők szerint, ha Észak-Korea végrehajtja a kilátásba helyezett kísérleti atomrobbantást, Pak Gun Hje megválasztott dél-koreai elnök visszavonhatja azon ígéretét, miszerint mélyebb kapcsolat kialakítására készül Phenjannal. “Ha Észak-Korea újabb rakétatesztet vagy nukleáris robbantást hajt végre, úgy vélhetően elszáll annak az esélye, hogy javuljon a két Korea kapcsolata” – nyilatkozta a Yonhap hírügynökségnek David Straub Korea-szakértő, az amerikai Stanford Egyetem tanára.

Hírügynökségi jelentések szerint az északi kísérleti robbantásokra még a kínai újév előtt, február 10-én, vagy február 16-án, Kim Dzsong Il néhai észak-koreai vezető születésnapján kerülhet sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik